Az embereket a szolidaritás, a kölcsönös érdek és a tolerancia elismerése szervezi és emeli társadalommá. Ahhoz, hogy a társadalom békében fennmaradhasson és fejlődhessen, biztosítani kell ezek érvényesülését, védelmét törvényekkel és a betartatásához szükséges hatalommal. Ezt a hatalmat testesíti meg az állam. A feladatának teljesítéséhez eszközök, szervezetek kellenek, amiknek a fenntartásához pedig pénzre van szüksége, vagyis adóra.

Az adó magán- vagy jogi személyek által az államnak vagy az önkormányzatnak, illetve ezek szerveiknek kötelezően fizetett rendszeres (esetenként rendkívüli) anyagi – leginkább pénzbeli – juttatás.

Funkciói

Az adóknak három gazdasági funkcióját szokás elkülöníteni. Ezek a funkciók az adókat kivető hatalom céljaiként is értelmezhetők.

Fedezeti funkció

Az adók talán legfontosabb funkciója az állami (önkormányzati) kiadások fedezetének biztosítása, ezáltal az államháztartás egyensúlyának és az állami rendszerek működésének fenntartása.

Befolyásolási funkció

Az adókat és adókedvezményeket az állam (önkormányzat) a piaci szereplők magatartásának befolyásolására is használhatja. Ha társadalmi vagy állami igény mutatkozik egyes viselkedésformák szankcionálására (például alkoholfogyasztás), akkor megoldás lehet az ehhez kapcsolódó adók mértékének jelentős megemelése (esetünkben a jövedéki adóé). Az adókedvezmény ezzel ellentétes, ösztönző hatás kifejtésére „használható”.

Elosztási vagy arányosítási funkció

Az állam egyik legfontosabb feladata a jövedelmek újraelosztása (redisztribúció). Az adók ebben éppen olyan fontos szerepet játszanak, mint a rendszer másik oldalán a szociális juttatások.Az arányosítás fogalma kissé eltér ettől: ebben az esetben az állam az „igazságtalanul” szerzett jövedelmek elvételére törekszik. Ezek beazonosítása persze korántsem egyszerű és egyértelmű. A befolyásolási és az elosztási funkció állami és önkormányzati gyakorlása számos vita forrása. Közgazdászok egy része úgy véli, hogy e két funkció mértékét az államnak a lehető legkisebbre kéne korlátoznia.

Közvetlen és közvetett adó

Közvetlen (egyenes) adó esetén az adóalany megegyezik azzal a személlyel, akit gazdasági értelemben az adó terhel. Ilyen adófajta például a vagyonadó.

Közvetett adóról beszélünk, ha az adóalany különbözik az adóteher viselőjétől; például az általános forgalmi adó esetében az adót az érintett termék vagy szolgáltatás eladóinak kell megállapítani és megfizetni (tehát ők az adóalanyok), viszont az adó összegét áthárítják, így az végső soron a fogyasztót terheli.

Progresszív, proporcionális és degresszív adó

Az átlagadókulcs mértékének az adóalap függvényében történő változása határozza meg, hogy egy konkrét adófajtát a fenti három közül melyik csoportba sorolunk.

Progresszív adóról beszélünk, ha az átlagadókulcs nő az adóalap emelkedésével. Ez akkor valósulhat meg, ha a határadókulcs is növekszik, legalább egy alkalommal. A progresszív adó lehet lineáris (amikor az átlagadókulcs növekedése egyenletes) vagy sávos (amikor a határ-, és ezáltal az átlagadókulcs emelkedésében „ugrások” tapasztalhatók). Utóbbira jó példa a magyarországi személyi jövedelemadó rendszere.

Proporcionális adó (flat tax) esetén az átlagadókulcs konstans. Ez természetesen azt jelenti, hogy a határadókulcs is azonos minden adóalap mellett. Proporcionális adó például az általános forgalmi adó.

A degresszív adók az előző két csoporthoz képest ritkának mondhatók; ezeknél az átlagadókulcs az adóalap növekedésével csökkenő tendenciát mutat. Megvalósulhat ez például úgy, hogy adóalaptól függetlenül minden adóalanynak ugyanazt az összeget kell befizetnie.

A társadalmi szolidaritás elvéből kiindulva adóterheket a magánszemélyek között szerintem úgy kell elosztani, hogy mindenki fizessen ugyan adót, de aki többet tud vállalni, úgy hogy nem csökken alapvetően az életminősége, az többet fizessen, aki pedig nem, az arányosan kevesebbet. Ezt pedig a progresszív adó teljesíti. Mint fentebb olvashattuk ennek az adófajtának két megvalósítása van. A lineáris (egykulcsos) és a nem-lineáris (többkulcsos, sávos) adózás.